Most akkor meddig érvényesek a diákigazolványok? Válaszolunk
Még pár hétig még használhatjátok a középiskolás és az egyetemi diákigazolványokat, és az igazolásokat is, akkor is, ha előző féléves matrica van rajta. Mutatjuk a dátumokat.
Még pár hétig még használhatjátok a középiskolás és az egyetemi diákigazolványokat, és az igazolásokat is, akkor is, ha előző féléves matrica van rajta. Mutatjuk a dátumokat.
A koronavírus-járvány után az ukrajnai háború miatt hirdetett veszélyhelyzetet a kormány, az újabb rendkívüli időszak azonban nem jelenti azt, hogy továbbra is használni lehet majd a lejárt diákigazolványokat – tudtuk meg az Oktatási Hivataltól. Sok exhallgatót és volt diákot érint rosszul a döntés, ők eddig féláron vehettek vonat- és buszjegyet, és a BKV-bérletért is csak 3450 forintot kellett fizetniük.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.